Lovas oktatás

 

NEMZETI LOVASKULTÚRA – Lovas oktatás

1-4 évfolyam felmenő rendszerben

 

A lovaskultúra az iskola egységes nevelő-oktató munkájának szerves részeként, a testkultúra eszközeinek (testgyakorlatok, mozgásos játékok, sportági tevékenységek, lovaskultúra és az ezekhez kapcsolódó intellektuális ismeretek), valamint egészségfejlesztő és környezettudatos tényezőinek integrált hatásaként hozzájárul ahhoz, hogy a tanulók életigenlő, az egészséget és a felelősségteljes magatartást saját értékrendjükben kiemelt helyen kezelő személyiséggé váljanak.

Ennek feltétele, hogy a mozgás és a lóval mint élőlénnyel való bánásmód egyaránt váljon személyes és társas élménnyé.

Cél, hogy a rendszeres fizikai aktivitás mellett a gondoskodás, az odafigyelés, a kooperáció és az empátia a gyermekek magatartásának fontos részeivé váljanak. Az iskola 1–4. évfolyamán a lovaskultúra tantárgy elsődleges célja a gyermekek testi és lelki fejlődésének támogatása, a rendszeres mozgás, egészséges életmód, felelősségteljes, együttműködő magatartás, koncentrációs készség élményszerű elsajátítása, különböző speciális mozgássorok megtanulása és összekapcsolása, önálló végrehajtása, valamint az elméleti és gyakorlati ismeretek közötti összefüggések megértése, alkalmazása. A lovaskultúra-oktatás feladata az adott három évben a lovaglás alapjainak megtanítása és a lóhoz mint társállathoz kapcsolódó alapszintű ismeretek, szabályok és a lóval való helyes bánásmód megismertetése a gyermekekkel, mindez változatos és egyre magasabb szinten történő, főleg gyakorlatorientált oktatási módszer segítségével.

A lovaskultúra-oktatás 70 százaléka gyakorlati, míg 30 százaléka elméleti oktatás.

A lovaglás és lovaskultúra-oktatás tantárgy olyan eleme az oktatásnak, mely egy társállat segítségével az élményszerű tanulás és megismerés folyamatát helyezi előtérbe, miközben kapcsolódik több műveltségi terület fejlesztési területeihez, valamint sajátos közegben segíti az életkornak megfelelő nevelési célok elérését, és egyéb kulcskompetenciák fejlesztését. A lovaskultúra-oktatás ezeken felül alkalmas az egyéni sajátosságokra épülő differenciált tanulásszervezés és bánásmód megvalósítására is, a tanuló képességeihez mérten. Az alapvető képességek, készségek, kompetenciák fejlesztésében a tanulói tevékenységekre épít. A tantárgy célja a fent meghatározottakon túl az öröm- és élményszerzési lehetőség biztosítása.

A ló, a lovaglás a magyar kultúra szerves része több mint ezer éve. A múltba történő visszatekintésen túl Magyarország jelenkori természeti adottságai is kiváló lehetőséget adnak a lovaglásra. Napjainkban az emberek többsége mesterséges környezetben él, ami már olyan fokú elszakadást jelent a természetes környezettől, hogy a gyermekek között nem ritka, aki még nem is látott lovat, holott Magyarországon a lovak felnevelésének és tenyésztésének évezredes hagyományai vannak. A lovaskultúra oktatás alatt nemcsak magát a lovaglást értjük, mint gyakorlati oktatást, hanem a magyar hagyományokat ismertető elméleti képzést is. Gyermekeink számára fontos, hogy megismerkedjenek és barátságot kössenek a lóval. A lóval való kapcsolat pozitív irányba befolyásolja a személyiségfejlődésüket (együttműködő készség, pozitív énkép, empátiás készség, késleltetés képessége), segíti a környezettudatos és az egészséges életmódra történő nevelést. A lovaglás jellegéből adódóan nagy segítséget nyújt a kisebb – nagyobb részképesség – problémák kezelésében (finommotorika, mozgásfejlődés, térbeli tájékozódás, egyensúly, figyelmi funkciók), segíti a tudatos egészségmagatartás kialakulását is.

 

1–4. évfolyam

 

A tantárgy segíti a tanuló erkölcsi nevelését, képessé teszi alkalmazni az emberekkel és állatokkal kialakított kapcsolatok elfogadott formáit. A tanuló el tudja magát helyezni az adott közösségben. Képes a kooperációra, megérti a szabályok fontosságát. Képes egyszerű közösségi szabályok követésére, és bekapcsolódik közös tevékenységekbe. A tanuló képes oktatójával, társaival és a lóval való együttműködésre, empátiára, és életkorának megfelelő kooperatív készséget mutat a foglalkozások során. A tanulónak fejlődik az emocionális érzékenysége. Megismeri és elsajátítja az alapvető együttműködési normákat a lovardában és az adott közösségben. Ismeri és betartja a lovardai foglalkozáshoz kötődő szabályokat. Kialakul a tanulóban a társakkal történő közös feladatmegoldás képessége, irányítással tud együttműködni velük. Nyitott társai megismerésére, igyekszik megérteni őket. A lóval való bánásmód kapcsán megérti a testi és lelki egészség fontosságát. Megérti a rendszeres mozgás, a helyes táplálkozás, a környezetre való odafigyelés és a higiénia jelentőségét. Tisztában van azzal, hogy a lovakhoz kapcsolódó vállalt feladatok felelősséggel járnak. A tanuló motivált a kitűzött célok elérésében, vállalja az ezeket elősegítő feladatokat. Érdeklődővé válik a környezete iránt, képes alapvető megfigyelésekre és következtetések megtételére, törvényszerűségek meglátására, ezek alapján pedig helyes cselekvésre. Megismeri az emberi tevékenység környezetre és az élőlényekre gyakorolt hatását, és törekszik a helyes magatartásminták követésére.

A tanuló tapasztalatot szerez arról, hogy lehet játszva tanulni. Figyelemmel tudja követni oktatója és társai mondandóját, fel tudja idézni élményeit, meg tudja fogalmazni tapasztalatait. A tantárgyhoz kapcsolódó szakszavak megismerésével bővül a szókincse. Műveltségét bővíti a lóhoz kapcsolódó magyar mesék, mondák, versek, mítoszok, dalok megismerésével.

A tantárgy sajátos fejlesztési célja a lovaskultúra elemeiből nyert értékekből egy olyan testi és szellemi műveltség kialakítása, amely megalapozza a későbbi cselekvési biztonságot és a rendszeres fizikai aktivitást, kötődést jelentő élményeket nyújtva a gyermek mozgásvágyának és a lovak iránti érdeklődésének fenntartásához.

Az első két év fő célkitűzése, hogy a gyermekek megtanuljanak magabiztosan viselkedni a lovak környezetében és társállatként viszonyuljanak a lóhoz. Az egészséges, élményalapú testmozgás nyújtotta lehetőségen felül fejlesztési cél, hogy a gyermekben kialakuljon a felelősségérzet, empátia, tisztelet és megismerési vágy egy másik élőlény iránt. Testi fejlődés szempontjából fontos a sokoldalú mozgástapasztalat és jól alkalmazható mozgáskészség-készlet megszerzése, az alapvető (generikus) mozgáskészségek megfelelő szintű kialakítása, fejlesztése, a kondicionális és a koordinációs képességeknek az életkorhoz és az egyéni adottságokhoz igazított fejlesztése (egyensúly, ütem- és ritmusérzék, tér- és időbeli tájékozódás, nagy- és finommotorika fejlesztése). Fontos, hogy a tanulók életkoruknak megfelelően fejlett izomzattal legyenek képesek uralni testtömegüket a különböző feladatmegoldások során, és legyenek képesek összerendezett mozgásokra a földön és lóháton egyaránt.

 

A tantárgy által átadott ismeretanyag több fejlesztési területhez és nevelési célhoz kapcsolódik, mint például az erkölcsi nevelés, a nemzeti öntudat erősítése, önismereti és társas kapcsolati kultúra fejlesztése, a testi és lelki egészségre nevelés, felelősségvállalás másokért, környezettudatosság.

A tanuló képes megfogalmazni, hogy mi érdekli őt leginkább a lovak kapcsán, felismeri érdeklődési körét, motivációját, és tud célokat kitűzni. Van önkritikája, ismeri erősségeit és a fejlesztést igénylő területeket. Elegendő önismerettel, önértékeléssel, önbizalommal rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő teljesítményt nyújtson, de tisztában van vele, hogy ehhez megfelelő fizikai állapotban kell lennie. A tanuló a lovasfoglalkozás alatt rendre és fegyelemre törekszik, belátja, hogy teljesíteni kell az elvállalt kötelességeket, megérti a normakövetés fontosságát. A tanuló a tantárgy nyújtotta élmény kapcsán képes érzéseinek, gondolatainak, véleményének kifejezésére. Képes hallott és olvasott szöveg lényegének felidézésére, megértésére, értelmezésére. A tanuló felismer egyszerű ok-okozati összefüggéseket, logikai kapcsolatokat és törekszik ezek pontos megfogalmazására. Természettudományos ismereteit egyre önállóban képes a gyakorlatban is alkalmazni.

A gyakorlati órák célja az 5. évfolyamon az előző két év tudásának elmélyítése, kifinomítása, helyes berögzülése. Ez az előző két évhez képest nagyobb koncentrációt, több kitartást és nagyobb fizikai állóképességet is igényel. A tanulónak precízebben kell a feladatokat végrehajtania, ismernie kell a segítségadások közötti összefüggéseket, a sikeres és sikertelen feladat-végrehajtás okait, és tudnia kell korrigálnia a hibáit. A feladatok helyes elsajátításához és a továbbhaladáshoz önfegyelem, elszántság és alázat szükséges.

Az elméleti oktatás célja, hogy a tanuló megismerje lovas történelmi múltunkat és hagyományainkat, lovas művészeti alkotásainkat, a lovaskultúra meghatározó korszakait, személyeit, lovait. Hazánk lovas hagyományain túl szerezzen ismereteket a világ főbb lófajtáiról, más népek lovas kultúrájáról is.

 

 

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Gyakorlat I.

(Kapcsolatkialakítás a lóval, stabil ülés)

Órakeret 48 óra

Előzetes tudás

Alapvető gimnasztikai gyakorlatok végrehajtásának képessége.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Egyensúlyérzék fejlesztése, bizalom, önfegyelem kialakítása, kapcsolat kialakítása az állatvilággal, a lovakkal, felelősségtudat kialakítása, test- és környezettudatos magatartás kialakítása, testi fejlődés támogatása, mozgástapasztalat és mozgáskészség-készlet fejlesztése.

Ismeretek

Követelmények

Kapcsolódási pontok

A ló életmódja, sajátosságai.

A ló megközelítése.

A lóra való fel- és leszállás.

Ülés.

Lábtartás.

Jármódok (lépés, ügetés).

Ülésváltás.

Felszerelés.

Segítségek.

Mozgásformák.

A tanuló

˗       képes a lovat helyesen megközelíteni és biztonságosan mozog a lovak környezetében;

˗       képes az állattal kapcsolatfelvételre, kommunikációra;

˗       érti és tiszteletben tartja a lovak viselkedésének életmódbeli sajátosságait;

˗       a foglalkozás során képes fegyelmezetten, csendben, tisztelettel figyelni oktatójára, társaira és a lóra;

˗       helyesen ül a lovon, megfelelő a lábtartása voltizshevederrel és nyeregben egyaránt, lépés és ügetés jármódokban;

˗       biztosan, elengedetten és helyes testtartásban ül a lovon tanügetésben és könnyűügetésben egyaránt;

˗       ismeri a helyes lábon ügetés fogalmát, és képes könnyített ügetésben ülésváltás végrehajtására;

˗       oktató segítségével könnyedén, elengedetten, biztonságosan és egyensúlyban alkalmazza a megfelelő mozgásformákat lépés és ügetés jármódokban, alkalmanként minimum 15 percet a lovon töltve (egy oktató egy tanulóval foglalkozik egy időben, futószáron);

˗       képes a lóra való helyes fel- és leszállásra, segítséggel;

˗       képes a két ügetésformát nyereg- vagy voltizsheveder-fogással, vagy független kéztartással, illetve kengyelbe tett lábbal vagy kengyel nélkül végrehajtani (a tanuló választása szerint);

˗       ismeri és futószáron helyesen végrehajtja a lépésből ügetés feladat derék- és csizmasegítségeit, valamint az előrehajtás segítségeit lépés és ügetés jármódokban.

Testnevelés és sport: motoros készségfejlesztés, mozgástanulás.

 

Környezetismeret: a tudományos megismerés iránti igény fokozatos formálása.

 

Technika, életvitel és gyakorlat: Kapott és választott feladatok elvállalása, kötelességtudó, hatékony munkavégzés. Egészséges és környezettudatos életmód.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Egyensúly, biztonság, ritmus, ülés, lábtartás, elengedettség, segítségadás, csizma, derékmeghúzás, jármód, lépés, ügetés, vágta, nyereg, heveder, kengyel, kengyelszíj, kápa, kantár, szár.

           

 

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Gyakorlat II.

(Szabadon lovaglás alapjai, segítségadások)

Órakeret 50 óra

Előzetes tudás

Stabil ülés, helyes lábtartás a lovon lépés és ügetés jármódban, fizikai kontaktus teremtésének képessége a lóval.

 

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Testi fejlődés támogatása, helyes testtartás kialakítása, fizikai edzettség fejlesztése, koncentrációs készség növelése, a kondicionális és a koordinációs képességeknek az életkorhoz és az egyéni adottságokhoz igazított fejlesztése. Kívánatos személyiségvonások megerősítése: félelem leküzdése, a szabályok betartása, összpontosítás, a természet szeretete, kitartás, feladatorientáltság, empátia, felelősségtudat, önbizalom és kooperációs képesség, öröm- és élményszerzési lehetőség biztosítása.

Ismeretek

Követelmények

Kapcsolódási pontok

Ápolási ismeretek.

Takarmányozási ismeretek.

Helyes szártartás.

Osztályban lovaglás szabályai.

Lovardai alakzatok.

Segítségadások.

A tanuló

˗       képes a lovat önállóan, de felügyelettel leápolni, ismeri és segítséggel megvalósítja a lótartás gyakorlati teendőit;

˗       ismeri és alkalmazza az alapsegítségeket, a független kéz fogalmát, a helyes szártartást, kezdetben futószáron, később szabadon, kisebb csoportokban (maximum 3-4 fő) lépés és ügetés jármódokban;

˗       osztálylovaglásban ismeri és betartja a lovak közti kellő távolságot, képes a lovardában vezető lovassal osztályban alap lovardai alakzatokat szabadon lovagolni lépés és ügetés jármódokban;

˗       képes végrehajtani helyes segítségadással a lépésből megállítás, állásból lépés, lépésből ügetés és ügetésből lépés átmeneteket szabadon.

Testnevelés és sport: Motoros készségfejlesztés.

Eszközre és társra vonatkozó térbeli, időbeli és dinamikai viszonyok szerepe.

 

Technika, életvitel és gyakorlat: Kapott és választott feladatok elvállalása, kötelességtudó és hatékony munkavégzés. Egészséges és környezettudatos életmódra törekvés.

 

Környezetismeret: a lóval kapcsolatos ismeretek.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Alapsegítség, szártartás, osztálylovaglás, távolság, lovardai alakzat, lóápolás, takarmányozás.

         

 

 

 

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Elmélet I.

(Lovardai rend és alapfogalmak)

Órakeret 16 óra

Előzetes tudás

A ló mint társállat felismerése.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Kommunikáció elősegítése és szókincs bővítése, környezettudatos magatartás kialakítása.

 

Ismeretek

Követelmények

Kapcsolódási pontok

A lovardai rend ismerete.

Érzékszervek sajátosságai.

Testtájak.

Küllemi jegyek.

Ló- és lovasfelszerelések és részeik.

Lóval kapcsolatos népi játékok, énekek.

A lovardai rend, a lovak ismerete: érzékszerveik, főbb színeik és testtájaik;

˗       a lovagláshoz szükséges felszerelések és azok fontosabb részeinek ismerete;

˗       a lótartáshoz szükséges alapvető eszközök felismerése, használati jelentőségük ismerete; – olvasmányélményeken (mesék, mondák, versek), népi játékokon, énekeken, képi ábrázolásokon keresztül ismerkedés a ló ábrázolásával a művészetekben.

Környezetismeret: Életfeltételek és életjelenségek felismerése, a ló főbb testrészei, a ló érzékszervei.

 

Magyar nyelv és irodalom: Irodalmi kultúra, irodalmi művek értelmezése.

Népi játékok, dramatizált formák
(pl. meserészletek) olvasása, illetve előadása.

 

Ének-zene: népdalok, népi gyermekjátékok.

 

Vizuális kultúra: ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás – a közvetlen környezetben található tárgyakon a forma és a rendeltetés kapcsolatának elemzése.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Szín, érzékszerv, testtáj, szerszám, eszköz, mese, monda.

       

 

 

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Elmélet II.

(Lóismeret, lóhoz kapcsolódó szakmák, munkafolyamatok)

Órakeret 16 óra

Előzetes tudás

Lovaskultúrához kapcsolódó alapfogalmak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A gyakorlati tevékenységek elméleti alapjainak megismerése és az összefüggések felismerése.

Ismeretek

Követelmények

Kapcsolódási pontok

Alapsegítségek és lovardai alakzatok.

Jegyek és küllemi sajátosságok.

Hagyományos magyar lófajták. Lótartási ismeretek.

Lovas szerszámok ismerete és ápolásának gyakorlata.

Lóhoz kötődő szakmák.

A tanuló

˗       számot tud adni szóban vagy írásban az alapsegítségek, lovardai alakzatok, jegyek, küllemi sajátosságok, hagyományos magyar lófajták, lótartás, szerszámok, lovas szakmák, lóápolás szabályai területén szerzett tudásáról;

˗       olvasmányélményeken (mesék, mondák, versek), népi játékokon, énekeken, képi ábrázolásokon keresztül gazdagítja a lovaskultúrához és más műveltségi területekhez kapcsolódó tudását.

Magyar nyelv és irodalom: mesehősök és történelmi szereplők megkülönböztetése.

 

Technika, életvitel és gyakorlat: egyes szakmák, foglalkozások megismerése.

 

Ének-zene: könnyű népdalfeldolgozások, Kodály Zoltán és Járdányi Pál gyermekdalai.

 

Vizuális kultúra: Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás. Képek, látványok, események leírása, a leírás alapján kép készítése.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Alapsegítség, lovardai alakzat, lóápolás, jegy, magyar lófajta, lovasszakma, szerszám.

           

 

 

A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén

A tanuló biztonsággal közlekedik a lovardában és a lovak környezetében. Ismeri a ló alapvető etológiai tulajdonságait, szükségleteit.
A lovasfoglalkozás során fegyelmezetten, tisztelettel bánik a lóval, oktatójával és társaival. Futószáron képes független kézzel, stabil egyensúlyban lépni és ügetni, osztálylovaglásban képes az alapvető lovardai alakzatok végrehajtására helyes csizma-, derék- és szársegítségekkel, lépés és ügetés jármódokban. Ismeri a lovarda és az istálló rendjét, szabályait, segítséggel képes a lovak körüli általános teendők elvégzésére. Természettudományos, irodalmi, zenei és vizuális műveltsége gyarapodik a lovakhoz kapcsolódó ismeretek elsajátításával.

 

 

 

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Gyakorlat III.

(Szabadon lovaglás)

Órakeret 48 óra

Előzetes tudás

Helyes testtartás, biztonságos ülés, helyes lábtartás, független kéz, helyes szártartás, helyes segítségadások, osztálylovaglásban képes a tanuló az alapvető lovardai alakzatok végrehajtására lépés és ügetés jármódokban.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A tanuló saját képességeinek feltárása és megismerése; így az egészséges önbizalom megjelenése tetteiben. Korábban tanult összetett mozgások összekapcsolása és azok végrehajtása lovaglás közben.
A gyermek felelősségtudatának és balesetmegelőző magatartásának kialakítása, önmagára és társaira vonatkozó odafigyelés megerősítése.

Ismeretek

Követelmények

Kapcsolódási pontok

Osztályban lovaglás szabályainak részletes ismerete.

Patanyom-figurák ismerete.

Jármódok, átmenetek segítségeinek pontos ismerete.

A ló lovardai munkához való felkészítése folyamatának ismerete.

A tanuló

˗       képes a lovardában, osztályban vezetőlovas nélkül (maximum 6 fős csoportokban) patanyom-figurákat lovagolni lépés és ügetés jármódokban, alkalmanként minimum 30–45 percet töltve lovon;

˗       elmélyíti, finomítja az eddigi tudását, tapasztalatát újabb patanyom-figurák elsajátításával, átmenetek gyakorlásával;

˗       a segítségadásokat nem csak gyakorlatban ismeri, de pontosan megfogalmazza azok végrehajtását, érti és ismeri a segítségek közötti összefüggéseket;

˗       Cavaletti-rudak és ügyességi feladatok segítségével, az oktató irányításával és visszajelzéseivel gyakorolja az ütemes lovaglást, a helyes távolság felmérését, és fejleszti a különböző segítségadásokat;

˗       képes felismerni az elkövetett hibákat, és képes azok korrekciójára;

˗       futószáron végrehajtja a vágtabeugratás segítségeit, biztonsággal a helyes ülés és helyes lábtartás betartásával vágtázik, voltizshevederrel és nyeregben egyaránt (opcionálisan a heveder/nyereg fogásával vagy független kéztartással);

˗       képes segítséggel felkészíteni a lovat a lovardai munkára (ápolás, nyergelés, kantározás).

Testnevelés és sport: Motoros készségfejlesztés.

Egyénileg, párban és csoportban végezhető sportágak technikai, taktikai elemei.

 

Technika, életvitel és gyakorlat: Kapott és választott feladatok elvállalása, kötelességtudó munkavégzés. Egészséges és környezettudatos életmód, rendszeres testmozgás.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Alapsegítség, osztálylovaglás, távolság, lovardai alakzat, cavaletti, vágta.

           

 

 

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Elmélet III.

(Lovaskultúránk)

Órakeret 16 óra

Előzetes tudás

Jegyek felismerése, a lovak megkülönböztetésének képessége, lóval kapcsolatos munkafolyamatok megkülönböztetésének képessége, hagyományos fajtáink ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai:

A lovaglás és lóval való foglalkozás ok-okozati összefüggéseinek felismerése. A lovaglás fogalmainak ismerete és használata.

Ismeretek

Követelmények

Kapcsolódási pontok

Lófajták.

A ló egészségvédelme.

Ló- és lovassportok, szabályrendszereik.

Magyar lovashagyományok.

A világ más lovaskultúrái.

A tanuló

˗       számot tud adni a magyar lófajták külső jegyeiről, általános hasznosításukról és belső értékmérő tulajdonságaikról;

˗       általános ismeretekkel rendelkezik a lovak egészségvédelméről, leggyakoribb megbetegedéseikről, sérüléseikről és bekövetkezésük esetén szükséges teendőkről;

˗       fel tudja sorolni a lovassportokat, és számot tud adni alapvető szabályaikról;

˗       be tud számolni történelmünk és hagyományaink lovas vonatkozásairól;

˗       ismeri a jelentősebb lovas kultúrákat a világban.

Természetismeret: Az állatok és környezetük közötti kapcsolatok felismerése.

A környezeti állapot és a ló egészsége közötti kapcsolat felismerése.

 

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: híres emberek, történelmi személyiségek jellemzése (huszárok).

 

Hon- és népismeret: magyar lovashagyományok.

 

Ének-zene: A magyar népzene régi rétegű és új stílusú népdalai.
A népzenén keresztül a nemzeti önismeret fejlesztése.

 

Vizuális kultúra: Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás.

A közvetlen környezetben található tárgyakon a forma és a rendeltetés kapcsolatának elemzése.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Alapsegítség, lovardai alakzat, lovassport, lóversenysport, lovas hagyomány, lófajta, értékmérő tulajdonság.

           

 

 

A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén

A tanuló képes önállóan, osztályban lovagolni. Ismeri és precízen hajtja végre a segítségadásokat. Segítségadásai kifinomultak, letisztultak, határozottak. Futószáron biztonságosan, egyensúlyban vágtázik. Felelősségteljesen bánik a lóval, annak etológiai és egészségügyi sajátosságait ismerve. Környezettudatos magatartása megjelenik a lovardán kívüli szokásaiban is. Rendelkezik a lovaglás biztos alapjaival, készen áll a képességeinek és érdeklődési körének megfelelő szakosodásra.

 

HASZNOS LINKEK

Vegye fel a kapcsolatot velünk

Piliscsaba Jókai Mór Áitalános Iskola

MegtalálhatóFacebookon:
www.facebook.com/csabaiskolajokai/

Kapcsolat

Jókai Mór Általános Iskola

OM azonosító: 201657
2081 Piliscsaba
Fő út 124.

Virágh Norbertné
Tel: (+36-30) 644-5392

Lászlóczki Mihály Györgyné (Vali)
Tel: (+36-26) 375-210

Mail: jokaiiskola124@gmail.com

 

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Drupal 7 Appliance - Powered by TurnKey Linux